Sherlock Holmes történetek

SIR ARTHUR CONAN DOYLE ÉLETRAJZA

Sir Arthur Ignatius Conan Doyle (élt 1859. május 22 - 1930. július 7-ig) skót számazású író, akit a Sherlock Holmes könyveiről (amelyek a krimi történetében jelentős újításnak számítottak) ismert meg a világ, valamint Challenger professzor kalandjai tették híressé. Termékeny író volt, művei között találunk tudományos-fantasztikus történeteket (például a számos filmfeldolgozást megért Az elveszett világ), történelmi regényeket, drámákat, regényes történeteket, lírát, prózát.

A Conan név eredetileg a harmadik keresztneve volt, de idősebb korában már mint vezetéknevének részeként használta.

Élete

Arthur Conan Doyle 1859. május 22-én látta meg a napvilágot Edinburgh-ben. Szülei ír származásúak, apja Charlse Altamont Doyle, anyja Mary Doyle. 
Az Edinburgh-i egyetemen orvostant tanult 1876-tól 1881-ig. Eközben Aston kisvárosában dolgozott (ma Birmingham egyik kerülete). Egyetemi tanulványait folytatva, hajóorvosként szolgált a nyugat-afrikai partokra tartó úton, s végül 1882-ben, Plymouthban kezdte meg praxisát (ami nem volt túl népszerű - így, amíg a betegeit várta, történetei megírásán dolgozott). 
Az irodalom már ifjú korában is vonzotta, első művét 20 éves korában adta ki a Chambers's Edinburgh Journal  című újság.

Családja: Első felesége Louisa Hewkins volt, akit 1885-ben vett el, ám felesége tuberkulózisban szenvedett (fertőző betegség, mely leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de megtámadhatja a központi idegrendszert is), s 1906-ban meghalt. Második feleségét, Jean Leckie-t 1907-ben vette el, akibe még 1897-ben szeretett bele, s azóta plátói kapcsolatot tartottak fenn. Doyle-nak öt gyereke született, kettő az első feleségétől (Mary és Kingsley) és három a másodiktól (Jean, Denis és Adrian).

1890-ben Doyle szemészeti tanulmányokat folytatott Bécsben, majd egy évvel később Londonba költözött, s mint szemész kezdett praktizálni. Önéletrajzában írta, hogy egyetlen páciens sem lépett be ajtón. Ettől még több ideje maradt az írásra.

1902-ben Doyle-t lovaggá ütötték (valószínűleg a századforduló dél-afrikai háborúja alkalmából írt röpirata miatt), majd Surrey főhadnagy-helyettesévé nevezték ki. A huszadik század első éveiben Sir Arthur kétszer is jelöltette magát a parlamentbe, s bár számos szavazatot kapott, nem választották meg egyszer sem.

Conan Doyle érdekelt volt az E. D. Morel újságíró és Roger Casement diplomata vezette kampányban is, ami a Kongói Szabad Állam átalakítására törekedett. A kongóbeli borzalmak leleplezésére 1909-ben megírta a The Crime of the Congo című hosszú röpiratát. Eközben megismerkedett Morellel és Casementtel, akiket főszereplőként fel is használt Az elveszett világ című regényében. Később mindkettőjükkel megszakította a kapcsolatot; az inkább baloldali beállítottságú Morellel akkor, amikor az az első világháború során a pacifista mozgalom egyik vezetőjévé vált, Casementtel pedig, amikor a diplomata ír nézetei miatt elárulta az Egyesült Királyságot. Doyle megpróbálta – sikertelenül – megmenteni őt a halálbüntetéstől, azzal érvelve, hogy Casement megőrült, így nem felelős cselekedeteiért.

Doyle az igazságért küzdött, így két ártatlanul bebörtönzött embert is megmentett. Az egyik George Edalji félig brit, félig indiai ügyvéd volt, akit 1906-ban börtönöztek be. Állítólag fenyegető leveleket írt és állatokat csonkított. A hatóságok elítélték s annak ellenére is benn tartották az ügyvédet, hogy a csonkítások a lecsukatás után is folytatódtak.
A másik ember, akit az ügye lezárása után sikerült tisztáznia Doyle-nak, Oscar Slater játékbarlang kezelő német zsidó volt. 1908-ban azért tartóztatták le Slatert, mert állítólag Glasgowban megvert egy 82 éves nőt. Doyle az ügy ellentmondásosságaira koncentrálva, valamint belső megérzésére hallgatva segítette ki a férfit a börtönből.

Feleségének, Kingsley fiának, testvérének, két sógoránaka és két unokaöccsének első világháború-beli halála miatt Doyle depresszióba esett. Vigaszt a spiritualizmusban, s a túlvilág létezésének állítólagos tudományos bizonyításában talált.

Doyle barátkozott Harry Houdinivel amerikai mágussal is, aki kitűnő ellenfélnek bizonyult a spiritualista mozgalomban. Bár Houdini azt bizonygatta, hogy a spiritualisták trükköket alkalmaznak (és következetesen csalónak állította őket), Doyle hitte, barátja maga is természetfeletti erővel rendelkezik. Houdini képtelen volt meggyőzni Doyle-t arról, hogy az ő mutatványai valójában egyszerű trükkök, ami barátságuk keserű, nyilvános megszakadásához vezetett.

Sir Arthur Conan Doyle 1930-ban, életének 71. évében halt meg, szívrohamban. A New Forestben található minsteadi temetőben temették el, az angliai Hampshire-ben. Szobrot emeltek róla Crowborough-ban – ahol 23 évig élt –, valamint Edinburgh-ban is, közel a szülőházához.

Érdekesség

Amíg Conan Doyle Angliában élt, személyi sofőrje az ismert párizsi rabló, Jules Bonnot volt.

 

<< vissza Az íróról modulba
<< vissza a Főoldalra

(c) 2oo8.

NAVIGATION                       


 

VICC                                     

 "Sherlock Holmes és dr. Watson túrázni mennek, felállítják a sátrukat, és elalszanak. Néhány óra múlva Holmes felébreszti hűséges társát:
- Watson, nézzen fel az égre, és mondja meg, mit lát!
- Millió csillagot látok.
- És mit mond ez önnek?
Watson eltöpreng egy darabig.
- Asztronómiai szempontból ez azt jelenti, hogy milliónyi galaxis létezik, és potenciálisan milliárdnyi bolygó. Asztrológiailag ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz az Oroszlánban áll. Az idő tekintetében ez azt jelenti, hogy körülbelül negyed négy van. Teológiai szempontból ez a bizonyíték arra, hogy az Úr mindenható és hogy mi kicsinyek és jelentéktelenek vagyunk. Meteorológiai nézőpontból ez arra enged következtetni, hogy holnap gyönyörű napunk lesz. És önnek mit mond ez?
Holmes hallgat egy darabig, majd megszólal:
- Watson, maga idióta! Valaki ellopta a sátrunkat!!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.